Úgy gondolom nincs idő túlzottan belemerülni a múltba, és a múlt hibáiba, tehát arra a megállapításra jutottam hogy gyorsan, egy időátívelés segítségével végignézem a 2017-es évemet, mit tettem, hogyan tettem, és utána már csakis erre az évre, a jelenre koncentrálok. Hiába részletezem, és veszek el a múlt eseményeiben, változtatni már nem tudok rajtuk, tehát csak külső szemlélőként veszek még egyszer részt benne úgy, hogy itt ezeket leírom.

Tehát 2017. májusában vagyunk.
Úgy tűnt hogy sikerül magam mögött hagyni az akkori múltam olyan részeit, amik folyamatos feszültséget okoztak az életemben. Sikerült egy új, nagyon jónak ígérkező, kihívásokkal teli munkahelyet találnom, ahová fel is vettek. Találkoztam egy lánnyal, aki elfeledtette velem az előzőt, aki annyi gondot okozott. Haza költöztem és így a napi szintű albérleti problémákkal sem kellett megküzdenem, mert a szüleim mindenben segítettek. Úgy tűnhetett, hogy ezen a vonalon még jó irányba is elindulhatott volna az életem. De sajnos nem így történt.

A munkahelyemen az első 1-2 hónapban elég jól alakultak a dolgok, mindenkinek az elvárásait teljesítettem és jól fejlődtem. De sajnos ott volt az, hogy nem tudtam ebből a drogos, bulis közegből kilépni, és nem is akartam, lévén,hogy minden ismerősöm, minden barátnak hitt ismerősöm, és még az újdonsült barátnőm is ebből a közegből származó volt. Azt hittem persze hogy én irányítom a dolgot, és egy ideig tényleg úgy is tűnt, de a nyáron elkezdtek jönni a sok bulizással, szerhasználattal, ébren töltött éjszakákkal járó rosszul létek, fáradtságok, amik elkezdtek kihatni a munkahelyemre is. 
De a legrosszab csak ezek után jött, amikor is a nyár közepe táján egy olyan emberrel találkoztam, akit jó ideig barátomnak hittem, és ő általa olyan társaságba kerültünk bele barátnőmmel együtt, akik még ennél is lejjebb rángattak, még gyakoribbá és gyakoribbá vált a bulizás, és a használat.
Mérföldkő lehetett volna ebben a történetben az a bizonyos 2017. augusztus 16.ai dolog, amikor is elkaptak minket a rendőrök az utcán furikázva, jól beállva. Mindenkinél volt valami, így be is vittek minket.
Életem talán legrosszabb napját, éjszakáját töltöttem el, 7 órát bezárva egy rendőrségi zárkában, ezer és egy alkalommal átgondoltam az életem közben. Tisztában voltam vele hogy ezzel elvesztettem a munkámat, a bizalmat és a jó kapcsolatomat a családommal. És az elkövetkezendő időszakban ez be is bizonyosodott.
Első fokon a büntetésem az volt hogy elterelésre kellett járnom, de fél évvel az eset után, amikor már majdnem hogy lejártam a 12 alkalmamat felül lett bírálva az ügy, és sajnos bírósági tárgyaláson kell majd részt vennem emiatt, amire jelenleg is várok.
Mindezek ellenére a következő néhány hónapos időszakban nem hogy javult, de még rosszabodott a helyzet.
Menekültem és menekültem jobban és jobban bele ebbe az illúzió világba, és még az sem tudta felnyitni a szememet, hogy novemberben olyan erős pánikrohamot kaptam egy buli után hogy mentőt is kellett hívni.
Halálfélelem, 200-as pulzus, bizonytalanság. De ennek ellenére is csak 2-3 hónappal később jutottam el arra a szintre, hogy javulást akarok.

2018 első két hónapja, a január és a február még nagyon rossz időszak volt, próbáltam elterelni a folyamatos bulizással, folyamatos alkoholfogyasztással a figyelmem az egyre rosszabbodó állapotomról, amik már a napi szintű rosszullétekkel, szívdobogásokkal, halál félelmekkel jártak.
Február 17.e volt az igazi vízválasztó. Egy bulin voltam a Dürer kertben, és a bulin végig olyan rosszul voltam hogy szinte csak órákig egyhelyben ültem, és mintha csak felnyílt volna  a szemem, körbe néztem, és megláttam a valóságot. Ronggyá, beszédképtelenné drogozott emberek, akárhová néztem, emberi kapcsolatok nulla, egyszerűen semmi más ez az egész. Ledöbbentem álltam ennek a helyzetnek a közepén, igazán érzékelve azt, hogy én is ide akarok jutni?
Ezután a felismerés után napokig teljesen ki voltam ütve testileg lelkileg, pár nap szabadságot is kivettem, és csak feküdni voltam képes és azon gondolkozni, hogyan tovább.

Végül 2018. február 20.án, felkelvén a sorsfordító felismerés után, kiábrándultan felkeltem az ágyból, és azt mondtam, mostantól gyökeres változások következnek az életemben, mert ez így nem mehet tovább.
Elkezdem a harcomat ez ellen az állapot ellen, a rosszullétek, kilátástalanságok ellen, és fordítok a sorsomon !!!

Vajon azokat a döntéseket amiket rosszul meghozunk az életben teljes mértékben mi irányítjuk?
Teljesnek nevezhető az irányítás, ha egy, vagy több külső tényező miatt hajlamosak vagyunk máshogyan gondolkodni? Máshogyan, amiről nem tudjuk, hogy az nekünk rosszat okozhat.
Vagy néha rosszul KELL döntenünk, mert a karma így akar nekünk visszaadni valamit?
Vagy a sors, az élet így akar minket megtanítani arra, hogy a rossz döntések bizony nagyon komoly, és hosszú fájdalmakat okozhatnak nekünk? Bárhogyan is, nekem sikerült ilyen döntések nagy sorozatát véghez vinnem, és elérni, hogy egyre negatívabb fordulatokat vegyen az életem. Nem tanultam semmiből, minden egyes momentum után, ami talán másnak egy égi jel lett volna hogy itt kell meghúzni a határt, nekem csak egy semleges történés volt, ami után ugyanúgy folytattam mindent.
Talán ha lett volna mellettem valaki... a régi barátaim közül. A családtagjaim közül. Azok közül akik igazán ismertek. Akkor talán valaki közülük észre vette volna a belső kiáltásomat, a belső segélykérésemet, ami néha elfogott engem is, de csak legyintettem rá és folytattam, mint ha mi sem történt volna, mintha ez jó lenne.

Tehát 2017. január 21.én járunk. Régóta vártam már hogy eljöjjön ez a nap, végre egyedül elmehettem én is egy ilyen goa buliba. Mivel korábban ugye jártam bulizni, ezért igazából egy teljesen ugyanolyan bulira számítottam mint ami mindenhol van, csak ugye másfajta zenével. Nos, tévedtem.
Azon a napon már az a pezsgés tartott életben amit az okozott, hogy az este végre megyünk.
Nem is tudom, talán este 7-8 óra között érhettem haza, megbeszéltük lakótársammal a dolgokat, hogy hogy s mint lesz a dolog. Csináltunk egy cigit kezdésnek, majd nekem el kellett még mennem Budára, hogy persze ne üres kézzel menjünk már egy ilyen buliba, hiszen ez nem az a fajta buli. Végül megbeszéltük hogy én átmegyek Budára, aztán vele pedig kicsit később, a buli színhelyétől nem messze találkozunk.
Talán kicsivel 10 óra után, tehát a kezdés után oda is értünk a helyre. Bementünk. Máris megcéloztam a wc-t, be is töltöttem, aztán nézegessünk szét a buliban. Részletezni nem is akarom, csak a fontosabb dolgokat.
Megfogott nagyon azaz érzés ami ezen a bulin volt. A sok kedves, mosolygós, barátságos ember.
Igazából nem találtam olyan embert aki ne lett volna ilyen. Rettenetesen gyorsan fel tudtam oldódni, élveztem hogy mindenki olyan mint én, azt éreztem megtaláltam a helyemet, végre ahol önmagamat adhatom, végre ahol mindenki boldog és mindenki mosolyog. Megismerkedtem egy lánnyal N-el, akivel utána jó ideig barátok voltunk. Megismerkedtem még egy lánnyal, S-el, akivel utána nagyon sok időt töltöttünk együtt. Ezekre majd később kitérek. És persze rengeteg új "barátot" szereztem, mert persze a sok hamis érzés amikor először hatalmába keríti az embert, azt hiszi, hogy emberek, akikkel először találkozott, először beszélt, máris a barátai lettek.
Sokáig ebben a hitben voltam. Sokáig elvakultan hittem ebben az egészben, hittem hogy igazi.
A buli gyorsan véget ért, és mi indultunk is haza. Hihetetlen élményekkel jöttem el, és nem is aludtam semmit másnap estig, csak bömböltettem a zenét és estig táncoltam rá. Nem tudtam abba hagyni. A rabja lettem.
Időközben ugye erőteljesen megindult a szenvedés exemmel, mert nem akartam már találkozni vele, nem akartam vele lenni, csak kevés voltam ahhoz hogy ezt nyíltan kimondjam. Még egy hónapnyi szenvedés, és vergődés kellett, mire ténylegesen vége lett a dolognak. De ezalatt az 1 hónap alatt még nagyon sok minden történt.

S-el elkezdtünk össze járogatni, sokat találkoztunk, sokat mentünk együtt a hétköznapokban is ide oda, esténként iszogatni, beülni valahova, sokat voltam nála, sokat szívtunk együtt. Jól éreztük magunkat egymással, de ez csak egy felszínes dolog volt, ami kitöltötte a hétköznapjaimat. Igazából ennyi történt a két buli között, így teltek a napok, a szokásos módon. Illetve meg kell említenem még egy fontos dolgot. Február 17.én volt annak a napja, hogy életemben először LSD-t próbáltam ki. Egy, a korábbi buliban megismert társasággal tettem azt, akiket áthívtam a lakásomra, és ott csináltunk egy ilyen házi goaparty jellegű dolgot. Az élmény részletezését feleslegesnek tartom, meghatározó, intenzív, de nem éreztem úgy hogy többé akarom.
Néhány óra pihenés, és a következő nap átvészelése után pedig következett a 2. Düreres buli.
Itt újra találkoztam S-el, és az egész bulit együtt töltöttük, felszínes módon ugyan, de közelebb is kerültünk egymáshoz, a buli, és a drogok hevében valami egészen különlegesnek, és újnak éreztem az egészet, de ez csupán illúzió volt. Mint megannyi más dolog amit abban az időszakban éreztem.
A buli után tovább folytatódott S-el ez a kis kalandozgatás, időközben véglegesen eldöntöttem, hogy szakítok az exemmel, amire március 1.-én került sor. Este volt, hűvös, a margit szigeten voltunk.
Nem kerteltem, nem beszéltem mellé. Nem éreztem semmit. 1-2 óra szenvedés és elfogadás után ő jobbra én pedig balra indultunk. Bár csak ennyi lett volna, de ezután kezdődött a tortúra.

Időközben felvetődött a hazaköltözésem lehetősége, ugyanis már 2 vagy 3 havi bérleti díj el volt maradva, amit mondanom sem kell mire költöttem. Nem érdekelt semmi, kihasználtam azt hogy rokoné a lakás és csak halasztottam és halasztottam mindent, nem adtam jelet, nem vettem fel a telefont. Nem érdekelt semmi csak a buli, és az hogy be legyek állva.
És persze ez így is volt. Nap mint nap.
Március 4.én volt egy buli, ami nagyon meghatározó volt, nagyon sok új emberrel ismerkedtem meg.
Teljes felelősségtudat nélkül mentem el abba a buliba, méghozzá úgy, hogy másnap reggel 10 órára jöttek szüleim hogy pakoljunk, mert haza költözök. Teljes felelősségtudat nélkül hazaestem 1 órával korábban, mondanom sem kell hogy egyetlen percet sem aludtam, és ez, valamint a még tartó, tomboló buli, és egyéb dolgok okozta mámor.
Szüleim is látták rajtam hogy valami nagyon nem okés, de csak azt mondtam fáradt vagyok. De képtelen voltam a pakolásra és a munkára, és hazavitettem magam, amíg ők mindent kipakoltak és haza hoztak.
Hát nem szánalmas?! De...

Szóval haza költöztem, a következő 2-3 hétben még elhoztuk a dolgokat amik ott maradtak, de a következő 3-4 hét a legmegterhelőbb időszak volt az egészben, ugyanis itt volt azaz egy hónap szenvedés az exemmel ahol még voltak érzelmek, ő nem akart elengedni, néha én sem, de néha a halálba kívántam, egyik nap undorító módú veszekedések és fenyegetőzések, másik nap szerettük egymást... így ment ez heteken át, amíg nem április elején úgy döntöttünk együtt töltünk egy éjszakát, kivettünk hát egy szobát a dunaparton, feltankoltunk minden szennyel hogy véletlenül se hozzunk józan döntéseket, és eltöltöttük ezt az éjszakát, nem éppen sok alvással.
Másnap még nem tartottam annyira rossz ötletnek és elgondolkoztam rajta, hogy talán újra(wtf???) működhetne, de ez néhány nap alatt illúzióból szertefoszlott a semmivé, és úgy döntöttem végleg végeztem.
Ez persze őt teljes mértékben össze törte, az eddiginél is jobban, valami nagyon brutális szinten megtört benne.
Április elején lett végleg vége, de onnantól fogva még hónapokig tartó zaklatás, veszekedés, és sok szenvedés után talán azt mondhatom hogy mostanra szűntünk meg végleg egymás életéből... 2018-ra... nem kevés idő.
Rá is nyomta a lelki és idegállapotomra egészen mostanáig a pecsétjét ez a dolog. De talán már el lehet felejteni.
Időközben ugye megromlott a kapcsolatom S-el is, akivel azt hittem hogy TALÁN lesz valami, de ezt sok dolog nem engedte, legfőképp az hogy kb ugyanakkor én is, és ő is visszamentünk az exünkhöz. A továbbiakban nem is beszéltünk, legközelebb csak néhány hónap múlva, illetve most, lassan 1 év múlva.

Március 24. még egy nagyon fontos időpont ekkoriban. Ekkor találkoztam Szandival. Egy buliban, egy baráti társasággal összebeszélgetve ismertem meg őket, és a későbbiekben elkezdtünk beszélgetni.
1 hét szünettel ugyan, de április elejétől igen sokat beszélgetni. 
Mindenhova együtt mászkálni. Együtt aludtunk, sokat voltam nála. 
Így telegetett el az április.

2017 áprilisában egy nagyon szép időszaka kezdődött az életemnek, néha néha beárnyékolták a dolgok a múltból, amiket próbáltam inkább figyelmen kívül hagyni, kizárni, hazugságokkal semlegesíteni.
Ezek valamelyest működtek, de a sok sok feltorlódó probléma csak gyűlt, nem maradhatott ez így sokáig...

Csak álltam és néztem a szürkeséget, az elhagyatottságot, és magányt, amit a hátam mögé pillantva megláthattam. Ezt hagytam magam mögött. Ebből kell mindent újjá építenem. Mindent amit leromboltam.

Tehát honnan is indult az a bizonyos lejtő? Hány rossz döntés eredményezte hogy ezen a lejtőn elindulhattam? Döntések voltak egyátalán? Vagy nem voltam rájuk hatással, csak történtek? Azt mondják semmi sem történik véletlenül, mindennek oka van. Talán a negatív időszakok, negatív történések oka az, hogy az ember elkezd visszakapni a karmától? Hogy tanuljon a leckéből? Tanuljon a hibáiból?

Térjünk vissza 2016. novemberére. Itt volt az amikor végleg abba hagytam mindenféle sport tevékenységet. Ide tudom besorolni azt, hogy innentől kezdett el erőteljesen omladozni minden. Itt már elég rossz viszonyban voltam a szüleimmel. Nem is azt mondanám hogy rossz, hanem elhanyagolt. De nagyon. Itt már részemről eléggé rossz viszonyban voltunk barátnőmmel, rettenetes volt benne lenni a kapcsolatban, elnyomva lenni, magamba roskadva semmit nem tudni kifejezni a külvilág felé. Elég intenzíven dohányoztam, heti pár alkalommal ittam, és talán itt már be volt rendszereződve úgy havi 1 alkalomra a drog. De itt még ezek a dolgok nem kaptak jelentőséget, itt csak egyszerűen szar volt minden, dolgozgattam, de azt is nagyon keveset. Nem is tudom mire ment el az a kevés pénz amit kerestem, akkoriban a reptéren dolgoztam, egy nem létező cégnél (feketén), és kerestem napi kemény 5000ft-ot, amiért 8 órát egy helyben ácsorogtam. Próbálkoztam még helyre hozni ekkoriban a dolgokat. Kisebb nagyobb konfliktusok jöttek a családommal, a párommal, neki a családjával de túljutottam mindig rajta valahogyan (általában rengeteg hazugsággal, és valami/valaki külső segítség hatására). 
Így visszagondolva, amennyit és ahogyan akkoriban hazudtam az embereknek, csoda hogy számon tudtam tartani kinek mit mondtam, és hogy nem hülyültem bele...
Lényeges dolog nem is történt novemberben ezeken kívül, de amik érdekesebbé tették a dolgokat, azok inkább decembertől kezdtek el történni. Ebben a hónapban már elég sokszor fordult elő, heti rendszerességgel hogy ittam és füveztem is otthon, általában esténként. Teljes mértékben kezdtem elveszíteni az érdeklődésemet az élet dolgaival kapcsolatban, az emberekkel, a szeretteimmel kapcsolatban. December 17.én már fix program volt, a korábban említett exemmel és annak társaságával egy underground buliba mentünk. Ezt sem vártam, nem akartam menni, utáltam őket, alig bírtam elviselni hogy nekem kötelező jelleggel ezen részt kell vennem.
Utáltam őket, és utáltam magamat is amiért rá tudtak venni hogy kipróbáljam a drogot, és azért mégjobban hogy onnantól fogva többször is használtam. Én, aki egész addigi élete során elítélte, nagyon erőteljes mértékben ezt az egészet. És most tessék, pár hónap, és már ott is találtam magam benne, habár közel sem olyan megcsúszott szinten, mint amilyenekre a későbbiekben eljutottam.

Tehát 2016. december 17.én járunk. Helyszín: Budapest, R33 Club. Goa parti.
Semmitmondó hely, semmitmondó bulistílus. Mi az egyátalán? Valami darálós elektronikai zene, az a tipikus "drogos" zene.
Néhány órát voltunk csak igazából a helyen, a zenével nem nagyon foglalkoztam, az emberekkel sem, mivel elég erős illuminált állapotban voltam, csak jöttem mentem. De persze jó volt. Akkor jó volt. Mert ezt csinálja a drog.
Bármi is van, bárhogyan is van, neked az jó.
Az ezt követő napokban elkezdtem utána nézni ennek a goa dolognak, goa zenéket hallgatni, és mint kiderült eléggé kiépült underground kúltúráról van szó, akár a techno esetében.
Utólagosan annyira elragadott ez az egész dolog hogy elkezdtem keresgélni hol, mikor vannak ilyen bulik, és elhatároztam el fogok menni egyre én egyedül, hogy ott tényleg kibontakozhassak és úgy bulizhassak ahogyan én akarok, mindenféle korlátozás nélkül.
Ezek miután megtörténtek már alig vártam a szilvesztert. Már nem az emberek miatt. Mert ugyanott töltöttem ahol a korábbi buli volt. Ugyanazokkal az emberekkel. Nem... én ezt már csakis kizárólag amiatt vártam, hogy újra használhassam azokat az anyagokat, amik ott vannak. 
El is érkezett, meg is történt. Jó volt. Eltelt.
Amit tudtam azt hoztam el persze, hogy a következő napokban, hétben otthon is szívogathassak esténként.
Ezekután kezdett bennem valami megváltozni, elkezdtem mégjobban elhatárolódni az exemtől, és az emberektől. Kerestem a kifogásokat, kerestem a módokat hogy mostmár én kizárólagosan magamnak vehessek ezt-azt, és ne csak azon a társaságon keresztül legyen ez meg akiket utálok, és valószínűleg ők is utáltak egyre jobban engem, mert fokozatosan romlott le/ romlasztottam le a kapcsolatomat az exemmel. Hónapokkal előbb kellett volna az egésznek véget vetni és akkor talán bele sem csúsztam volna ebbe az egészbe, ami kihatással van még most is az életemre, nagyon negatív módon. Dehát visszafelé már hiába nézünk ugyebár...
Tehát megoldottam hogy mostantól mindent be tudtam szerezni amit akartam. Rendszeresen szívtam, és használtam drogot, innentől tényleg heti rendszerességgel, 3-4 napon. Elkezdett az életem abból állni hogy dolgoztam, hazamentem, jól bevertem ami otthon volt (alkalmanként lakótársammal együtt), és hajnalig csak röhögtünk és néztük a tévét, vagy miegyéb. Aztán reggel korán újra dolgozni, és ez így kezdett el indulni.
Aztán elérkezett 2017. január 21.én az idő, hogy elmentem az első ilyen goa buliba.
Lakótársam velem tartott. Ha eddig nagyon gyorsan szaladtam lefele a lejtőn, akkor innentől kezdtem el lefele gurulni...

Szóval mi történt?

Majdnem hogy kereken 2 éve írtam az előző bejegyzésemet, amikor is boldogabb nem is lehettem volna, életem formájában voltam, az életem tökéletes volt, elkezdtem hatalmas reményekkel felkészülni a jitsu versenyre, úgy éreztem semmi sem állhat az utamba, nyerni fogok, minden a lehető legjobban fog alakulni mind a versenyen, a sportban, és az életben is. Nos, nem véletlenül mondja Ryan Reynolds a Deadpoolban: "Az élet hosszú szívás széria, és a boldogság csak ritka, rövid reklámszünet benne. Nekem egy jó kövér reklámszünet jutott, de legfőbb ideje volt, hogy folytatódjon a rendes műsor." Csak röviden, befejezem hogy hogyan alakultak a dolgok 2 évvel ezelőtt. A versenyre való felkészülés nagyon jól ment, biztos voltam benne hogy kihoztam magamból a lehető legtöbbet és ez az eredményeimen is meg fog mutatkozni. Hát nem így történt. Amikor elérkezett a verseny napja, fele annyi izgatottság sem uralkodott rajtam mint amit hittem, hogy fog. Szépen ment az érkezés, a becsekkolás, a várakozás. Mivel igazából a továbbiakban (legalábbis egyenlőre) nem kifejezetten sportcentrikusan szeretném írni a bejegyzéseket (később hogy miért), ezért csak tőmondatokban. A versenyen az első meccset el is buktam és ki is estem. Az ellenfelemmel csak rángattuk ide oda egymást 4 perc és kb 55 másodpercen keresztül, amiből még jó is kisülhetett volna ha ez így marad +5 másodpercig, mert akkor pontozással kellett volna hogy eldöntse a bíró hogy kit enged tovább. De az utolsó 5 másodpercben sikerült földre vinnie, akármilyen szar földrevitellel is az ellenfelemnek, de pontot ért. Így el is buktam az első meccset, indultunk is haza, nem érdekelt a további verseny. És egyátalán nem emiatt a negatív verseny tapasztalat miatt, de a következő hónapokban, a nyáron elkezdtem hanyagolni az edzéseket, mind a bunyót, mind a kondit. Éltem az életem, szerelmes voltam, buliztam, nem érdekelt nagyon más. Itt indult el még csak ugyan lassacskán az út a lejtőn, de ami hatalmasat gyorsított rajta az nem más volt, mint egy nyár közepi buli, amikor is az akkori barátnőm és társasága által életemben először drogot használtam. Kezdetben egy teljesen irányítható dolognak tűnt, ami sokkal jobb mint az alkohol, mind akkor, mind másnap (ugyanis nincs is másnap). Először 2-3 hónap telt el a következő használatig, majd már csak 1-1 hónapos szünetek voltak. Itt még, a nyár végétől 2-3 hónap elejéig sikerült visszatérnem a sporthoz, erőemelő edzésekbe kezdtem amik nagyon jól is mentek, de novemberben ennek is vége szakadt. Elkezdtek jönni, ömleni a problémák. Közben erőteljesen kezdett megromlani a kapcsolatom a barátnőmmel, teljesen elkezdett a személyiségem megváltozni, és az időközbeni Pestre költözés miatt egyre jobban elhatárolódtam a családomtól, az akkori barátaimtól. Erőteljes sebességgel megindultam a lejtőn. Viszont eredetileg ebben a bejegyzésben csak arról akartam írni röviden hogy mi történt a sport résszel 2 évvel ezelőtt, úgyhogy a részletes, életemmel kapcsolatos, lejtős történetet a következő bejegyzésben fogom elkezdeni taglalni, és a lehető legrészletesebben kiírni magamból. 

Nos jelenleg a blog címét, annak ellenére hogy rommá motivált sportolóként azért adtam, mert 20 évesen későinek éreztem a komoly sport elkezdését, a címet ebből fakadóan adtam, hogy nem késő elkezdeni harcolni még ekkor sem. Most kicsit átfogalmaznám a dolgot. A későbbiekben látható lesz, mennyi szar, szemét, megpróbáltatás, harc, küzdelem és döntés elé állítja az embert az élet. Az oldal címe nem csak a sportra vezethető le, hanem jelenleg sokkal inkább hogy soha sem késő elkezdeni a harcot az élet negatív oldala ellen. A rossz döntések, lelki bántalmak, betegségek, stressz, szorongás elleni harcot!

És én most hogy eljutottam egy olyan pontra ahol már korlátozva vagyok nap mint nap ezek miatt, elkezdem erőteljes harcomat ezek ellen a dolgok ellen, és napról napra az egészséges, boldog, harmónikus életre fogok koncentrálni, ezért fogok harcolni! Ez lesz az én harcom!

Sziasztok!

Fél éve hogy semmit nem írtam erre a blogra, amit akkor nagyon nagy lelkesedéssel és hévvel kezdtem el, hogy majd itt én heti szintű írásokkal megváltom a világot. Ez nem igazán sikerült, de ma, tök véletlenül valahogyan rátaláltam, és átolvastam ezt a pár régi bejegyzést, és kedvet kaptam rá hogy leírjam jelenleg mi a helyzet, mi történt ezen a téren az elmúlt fél évben, és hogy korrigáljak néhány dolgot, amiket elírtam az előző bejegyzésekben. Az első és legfontosabb, hogy fehér övben 5 csík nincsen. Illetve más övben sem. Csakis kizárólag 4 csík, ott igencsak félrenézhettem valamit, de akkor ott még ennyi megengedett volt :D

Nos hol tart a dolog most? Jelenleg első, fehér övben zajló jiu jitsu versenyemre fogom kezdeni a 6 hetes felkészülést a holnapi nap folyamán. Ez egy Carlson Gracie háziverseny, amelyet fehér, illetve kék öveseknek szervez Tóth Bence lila öves instruktorunk. Én fehér öv, 1-2 csík kategóriában fogok indulni, terv szerint úgy 82-83kg-osan. Előljáróban ennyit. Folytatom a történetet onnan, ahonnan abbahagytam fél éve.

Fél éve, mikor elkezdtem a jitsut, Foczóhoz a 302-es teamhez csak néhány hetet tudtam járni. Akkor jött egy nagyobb betegségem, de nem ez volt a fő dolog ami miatt már nem hozzájuk jártam. A csapat elköltözött, a 13. kerületi Honvéd sportcsarnokban zajlottak tovább az edzések, de olyan időpontokban, amik nekem teljes mértékben ellehetetlenítették az odajárást. Ezután hogy erre fény derült, kb 1 hónap lábadozás, és erőnléti edzegetés után kerestem egy másik Carlson csapatot ahová el tudnék járni edzésekre. Így esett a választásom az Újpest központban található Power Fitness 2-re, ahol a Carlson Gracie Power Team edzései zajlottak már jópár hónapja. Beszéltem is az edzővel, Botival, és hamarosan elkezdtem járni, pontosabban november végén.
Legfőképp azért az újpesti helyet választottam mert az akkori barátnőm közel lakott oda, így néha egyszerűbb lehetett edzésre menni, valamint a munkával összeegyeztethető reggeli edzések is hozzá segítettek ehhez a döntéshez. Elkezdtem itt edzeni, először heti 2 edzéssel, de nagyon gyorsan beilleszkedtem és otthon éreztem magam a csapatban, valamint nagyon gyorsan el is kezdtem fejlődni magamhoz képest. 2 hónap után meg is kaptam az első fekete csíkomat a fehér övemre. Az utóbbi időben már heti 4-5 jitsu edzésre is eljártam, tényleg nagyon jól elkezdtem fejlődni, és elkezdtem erőnléti edzést is mellette heti 2-3 alkalommal.
A magánéletemben is hihetetlen változásokat hozott ez a dolog, hogy ide jöttem edzeni. Megismerkedtem az egyik pultos lánnyal, Adrival, aki később edzőtársam is lett, mert elkezdett jitsura járni. A hónapok alatt odáig jutott a dolog, hogy jelenleg egy pár vagyunk, együtt edzünk, és fontos alappillére ő is az első versenyemre való felkészülésnek. Egyszerűen imádom :)
Szóval a teknika, az erőnlét, és az ismeretek a jitsu iránt egyre bővül. A következő 6 hét felkészülése kezd összeállni, hogy hogyan fogok készülni a versenyre, mire fogok nagyon oda figyelni.

Egyszóval tökéletes minden, a vállsérülésemet leszámítva, amiből próbálok jelenleg kilábadozni. Remélem a versenyre viszonylagosan rendben lesz, utána akár szakemberhez is elmegyek, de a felkészülést nem akadályozhatja. Nagyon önbizalomdúsan állok az egész dolognak elébe, a felkészülés alatt nagy hangsúlyt fogok fektetni a állóképességem növelésére, hogy az 5 perces meneteket játszva kibírjam pörögni 100%os teljesítményen, teknikai részben pedig fel kell hozni és fejleszteni a földreviteleimet, mivel állásból induló meccsek lesznek a versenyen. Az alapjáraton jól menő teknikák fejlesztésére is nagy hangsúlyt szeretnék fektetni. Felkészülök a legrosszabbra, hogy a legjobbként távozhassak !

OSS !

Sok minden történt ezen a héten is, alig vártam hogy összegezni tudjam őket. Nos amit kiemelek, az egy nagyon szánalmas dolog... Valamelyik nap este hugom rávett, hogy menjek el vele futni, és még mondta hogy viszonylag sokat akar futni magához képest ( 6 km ), és hogy ne hagyjam majd le. Mondtam jó, bár magamban gondoltam hogy nem lesz olyan mint régen, hónapokkal ezelőtt, amikor rendszeresen jártam heti 3-4 alkalommal 8-10 kilométereket futni. De gondoltam ettől függetlenül a 6 km lassú tempóban meg sem fog kottyanni, hát tévedtem. Azt is elfelejtettem számításba venni hogy akkor 78-80kg voltam, most pedig 88kg... Ennek eredménye az lett, hogy míg én hónapokkal ezelőtt szépen abbahagytam a futást, hugom folytatta, és nem csak felzárkózott, úgy lefutott mint egy darab szemetet. Kissé elgondolkodtam hogy hogyan eshettem ennyire vissza, dehát azért +8 kg az mégis csak +8 kg... Szóval vissza kellene térni arra az ideális 80-82kg környékére, az volt az a súly ami kényelmes volt sportoláskor, és úgy általánosságban a mindennapokban is.
Edzésre először a héten szerda este jutottam csak el. Az az igazság, hogy edzés közben, és edzés végén kicsit meginogtam, elbizonytalanodtam, mert elég béna voltam es jól elvert mindenki.. Ilyenkor valamiért ösztönből a belső énem keresi a menekülő utat a kudarc elől, és arra gondol, lehet hogy mást kellene csinálni? Jajj engem most itt lenyomtak, megvertek, most mi lesz...
De aztán ahogy józan ésszel átgondolom a helyzeteket bekapcsolódik a kitartásom és a büszkeségem is a menekülő énem ellen folytatott harcba, és rájövök hogy sehol, és semmikor nem könnyebb a sportolás, mindenhol elverik az embert az elején, legyen az boksz, mma, bírkózás, karate, tenisz, balett, úszás, korcsolya... Senki sem erre született, mindenki mögött kemény munka van aki eredményeket mutat fel.
Nem a kiutat kell keresnem. hanem küzdeni. Jelenleg ahová edzeni járok, ott a legújabb, és leggyengébb vagyok, 2,3,4,5 csíkos fehér övesekkel, és kék övesekkel edzem együtt, nincs más teljes kezdő rajtam kívül. Ez elszomorított egy pillanatig, de rájöttem hogy nem a más sportba való menekülést kell rögtön elkezdeni fontolgatni, hanem a hátrányból előnyt kell kovácsolnom, és motivációt szereznem belőle. Fel kell zárkóznom. Túl gyorsan vártam mindig is az eredményeket, a türelmemet kell fejlesztenem elsősorban. Megfogalmazódott bennem valami a mostani edzés során.
Amikor gurulás van, én és az ellenfelem térdről kezdünk mivel még kezdő vagyok. Másokat, nagyobb öveseket láttam állásból indulni, de ahogy a földre kerültek, oda csak összekapaszkodás hatására, földre húzásból, vagy 1-1 kis gáncs hatására tették, azt sem olyan hűha szinten. Ekkor gondolkodtam el hogy mekkora előny egy ilyen helyzetben, ha judo dobást, földrevitelt használna az ember. Márha tudna... de jitsusok nem igazán tudnak, ha csak jitsuznak. Ebben a helyzetben az ellenfél, ha csak jitsus, olyan szinten nem számít egy ilyesfajta támadásra, hogy a legegyszerűbb csípődobás is szerintem telibe trafálhat nagy eséllyel. Csupa kiaknázatlan lehetőséget láttam meg eme két sport ötvözésében ahogy átgondoltam a dolgokat. A brazil jitsu ami megtanítja a leghatásosabb földharcot, annyira hatásosan, hogy igazán a földre vitelekre nem is koncentrál külön, dobásokra méginkább nem. Ez az amit a judo, ami csak, ismétlem CSAK ezzel foglalkozik, szerintem olyan szinten ki tudná egészíteni, amivel talán sokkal gyorsabban felzárkózhatnék, mint alapesetben.
Ezért is kerestem fel emailben az elmúlt napokban Nagy Patrícia válogatott versenyzőt, aki megalapította a Nippon sport judo clubot, és majdnemhogy az egyetlen judo edző budapesten, aki felnőtt kezdőkkel is foglalkozik. Most hogy erre az elhatározásra sikerült jutnom valamelyik nap fel is fogom hívni, hogy megkérdezzem tudnék-e próbaedzésen részt venni, illetve hogy lát egy rációt ebben a tervben, amit én kitaláltam.
Addig is küzdök tovább az álmaimért!
OSS!

Mivel ebbe a hétbe ennyi fért bele, és mivel már megvan a munkabeosztásom a jövő hétre sikerült már most összeraknom a jövő heti edzéstervet, aminek nagyon örülök. Úgy nézünk ki jelen esetben hogy a hétbe belefér 3 jitsu edzés, ebből 2 gi, és 1 nogi edzés. Ezt is nagyon várom, kíváncsi vagyok hogy milyen a Carlsonnál a nogi edzés. Ezen kívül még kettő konditermi erősítő edzés, valamint kettő 7-8 km-es szabadtéri futás. Szerintem ha sikerül ezt így végig vinni egy nagyon eredményes és jó edzőhéten lehetek túl. Közben sikerült összeraknom a kondis erősítő edzésemet is ami a következőképpen fog kinézni:
Kizárólag a három alapgyakorlatra támaszkodom, kis ismétlésekkel erőnövelés gyanánt.
A három erő, és tömegnövelő alapgyakorlat: fekve nyomás, felhúzás, guggolás, amikből mindegyiket ilyen ismétlésekkel végzem el:

1x5 ismétlés, 5 perc pihenő
1x4 ismétlés, 4 perc pihenő
1x3 ismétlés, 3 perc pihenő
1x2 ismétlés, 2 perc pihenő
1x1 ismétlés, 1 perc pihenő

Ezek után valami több gyakorlatost has, illetve törzsedzést még mellé rakok, mert szerintem ezek erősítése elengedhetetlen, főleg jitsuban, ahol a törzs, csípő izmai nagyon ki vannak használva, és ahol rendszeresen hasára térdelnek az embernek, tehát nem árt egy masszívabb, erősebb hasizomzat sem.
A két kondis edzést úgy osztom szét, hogy az első napon guggolok, illetve fekve nyomok, majd a has, törzsizmokat edzem. A második napon felhúzok, és még egyszer fekve nyomok.
A legjobb az egészben az, hogy nagyon szenvedtem a vállammal fekve nyomás és melledzés során régen, amikor még kondiztam. Itt azért nem szenvedek/fogok vele szenvedni, mert nem 4 gyakorlatban, 4x10 ismétlésben bombázom szét szarrá a vállamat, és a váll izületeimet, hanem összesen 15!!! ismétlést végzek! És még az erő is jön. Hát nem nagyszerű? Szerintem jó ideig maradok ennél a programnál mert nagyon tetszik, igaz még relatív kis súlyoknál vagyok, de ez idővel majd javulni fog.
Jelenleg az 1 ismétlés guggolásban 92,5kg-val, fekvenyomásban 72,5kg-al ment. Felhúzást még nem csináltam de rövidesen az is sorra kerül.
A két futó edzésem pedig szimplán annyi lesz hogy távot futok, 6-8 km között, nem túl lassú, de nem is túl gyors tempóban.
Tehát a jövő heti edzés megtervezve, s ha oda értünk jönnek az újabb tapasztalatok.
OSS!

Sok dolog történt az elmúlt 2 hétben, ezen a négy edzésen. Sok új dolgot megtudtam a brazil jitsuról, nagyon sok újat tanultam mind teknikák terén, mind pedig mentalitásban. Egyre inkább a sajátomnak érzem ezt a sportot, és egyre biztosabb vagyok benne hogy nagyon jól döntöttem hogy elhatároztam magam mellette. Ami nagy mellényúlás volt az az, hogy fehér GI-t vettem... Persze nem számíthattam hogy a tatami piros része úgy fogja összefirkálni a szép fehér gimet, ahogy egy kisgyerek firkálja össze a fehér papírlapot zsírkrétával... Dehát nincs mit tenni, mosni, fehéríteni. Mindenesetre már most tervezem hogy 2-3 hónap után lecserélem ezt a jó kis respect fehér git egy eredeti Carlson Gracie Team Hungary fekete gire, és addigra remélem megkapom majd az első csíkomat is már, amiért nagyon de nagyon oda fogom tenni magam, és a visszhangok amit Foczótól az edzőtől, valamint a többiektől kapok szerintem azt mutatják, hogy igenis menni fog!!
Ja igen, a csíkozás... Erről eddig nem is tudtam, tök jó hogy van ilyen, így nem olyan monoton az a 2-3-4 év kivárás amit a kék öv kiérdemeléséig kell kivárni. Nem tudom hogy mennyi csík az ameddig el lehet menni fehér övben, eddig 2,4, és 5 csíkosokkal edzettem együtt valamint kék övesekkel, szerencsére így nagyon jó az edzés, mindenki nagyon rendes, segítőkész, bár ami érdekes hogy azt hittem a túlkoros 20 évemmel én vagyok messze a legfiatalabb a csapatban, átlag a 26-35 közötti életkor.. Nos remélem hogy én már sokkal magasabb szinten leszek magamhoz képest erre a korra :)
A mai edzés és gurulások nagyon ösztönzően hatottak rám, ugyanis beleadtam mindent, mire meg is dícsértek. Foczó már az elején mondta a többieknek hogy ígéretes fehér övesnek tart, nagyon jól esett és az edzésen igyekeztem is bizonyítani hogy nem a levegőbe beszélt, és szerintem sikert is.
Habár természetesen sokszor kopogtam, itt nem ez volt a lényeg, hanem hogy gurulások közepette sokszor tudtam szabadulni, amit ki is emelt az edző, és amit sokan megjegyeztek az ellenfeleim közül, hogy jó az állóképességem, "van tüdőm" rendesen. Hát ahhoz képest hogy azt hittem tök szar formába vagyok nem is rossz, mostantól igyekszem sokkal jobban rátenni erre, odatenni magam. Tapogatózom, de nagyon jóó irányba, nem fogom hagyni senkinek és semminek hogy elvegye a lelkesedésem.
Ami még nagyon fontos dolog, hogy végre teljes elhatározásra jutottam magammal a küzdősportokkal kapcsolatban. Eddig élt bennem hogy kellene a jitsu mellett thai bokszolni, mmazni, valamit.. De már ez a két hét eltöltése a Carlson Gracienél megerősített abban, hogy én csakis a földharcot akarom, csakis a brazil jitsut akarom. Így arra a döntésre jutottam hogy a heti 3,4 jitsu edzésemet kiegészítem 1-2 kondis erőnövelő edzéssel, csak lazán, hogy nehogy a jitsu rovására menjen, és ezek mellett még természetesen heti két alkalom futás, egy kis plussz állóképesség növelésére.
Persze majd ha kigyógyultam ebből a szaros újból elkapott nátha szamárköhögő betegségből... Egyszerűen agyfasz, hogy ez mennyire tudja akadályozni az embert...

Nos.. Eltelt az első edző hét a Carlson Gracie 302 csapatánál, megismertem az edzőt, Gábort, és jónéhány fehér és kék öves tanítványt. Az élmények kizárólagosan pozitívak, az edzések helye a zuglói Thor GYM-ben van, ami a nevével ellentétben nem egy konditerem, hanem különböző funkcionális edzésekre lehet ide járni, amiket csoportosan végeznek, crossfit, kettlebell, és társai. Nagyon jól felszerelt, modern teremről van szó, kártyás ki és beléptetés, minden tökéletes. Egyetlen gondom hogy sajnos a sárga-piros tatami piros részre a fehér gi-met olyan szinten megfogja, hogy az valami hihetetlen... előbb kellett volna gondolkozni és feketét vagy kéket venni, dehát mit tud tenni az ember. Néhány hónap múlva majd úgyis beruházok egy Carlson Gracie-s fekete gi-re, addig pedig majd még beérem ezzel. Szóval az edzés... szenzációs volt, hasonló, de teljesen más a nogi edzéshez amin régebben voltam. A fekete öves edző nagyon jófej és segítőkész, az első tapasztalgatós edzés hétfőn volt, igazából nagyon jó  élményekkel jöttem el róla, és meg is leptem az embereket, mert a két csíkos fehér öves srác Marci nem tudott kopogtatni, a maga 100kg-os tömegével, amin nagyon meg is lepődött valamint meg is dícsért. Utána Krisztián, egy kék öves már kopogatott természetesen, de nehezebben mint várta volna, így csak a dícséretet kaptam mindenkitől a gurulásokkor, aminek nagyon örültem, és már az első edzésen arra a véleményre késztetett hogy bizony ide érdemes lesz járni, és kiérdemelni a rangokat. A szerdai, második edzés már érdekesebb volt, tanultam két teknikát is, mindkettő folytás, amiből természetesen a guillotine tetszett a legjobban, ez ugye használható MMA-ban is, vagy grapplingben is mert a gi fogás nélkül alkalmazzuk. Vélemnyem szerint nagyon jól ment a teknika. A másik egy gi-vel való dupla folytás volt, amely nehezebben ment, de van még időm több ezerszer begyakorolni. Lényege az volt hogy meg kell fognom az ellenfelem GI-jét a tarkójánál, és adott kezem alkarjával szorítani a nyakát, a másik kezem könyökével pedig rátolni a fejét a folytó kezemre, ezután pedig behúzni magam felé hogy létrejöjjön a folytás. Nehezebb teknika volt, de nagyon élvezhető. Mind ez a folytás, mint a guillotine teknika guard pozícóból jöttek létre, ez egy előnyös pozíció a jitsuban, amikor is a hátamon fekszem, az ellenfelem rajtam, én pedig a két lábbammal közre fogom őt. Más földön zajló küzdősportokkal ellentétben a jitsuban nem hátrány, sőt nagy előnyt tud jelenteni ha én a hátamon fekszem a földön mert ekkor jöhet létre a guard pozíció.
Mindent összevetve szerintem nagyon jól teljesítettem magamhoz képest az első héten, nagyon várom a következő hetet, mert akkor már három edzésre tudok elmenni egy héten belül, igyekszem nagyon jól fejlődni majd. Egyik sráccal, Mátéval beszélgettem aki nyár eleje óta jár oda edzeni, ő már 2 csíkos fekete öves. Eddig nem tudtam hogy a fehéren belül is van csíkozás a BJJ-ben, de ennek mielőbb utána fogok járni hogy hogyan működik, és mielőbbi célom lesz kiérdemelni a csíkokat a munkámmal, és fejlődő tendenciális földharcommal!!!

A választás sokszor nehéz, és a mai világban élő emberek 90 százalékával az a baj, hogy teljes mértékben döntésképtelenek, ragaszkodnak a megszokott dolgokhoz, emberekhez, a jelenhez, félnek a változásoktól, félnek attól mi lenne ha... Inkább kapaszkodnak a biztos jelenbe, nem mernek kockáztatni... Én nem akarok, és nem is leszek ilyen, egyszer s mindenkorra elhatározom magam, döntök, és hosszútávú célokat tűzök ki magam elé amelyeket megvalósítok!
Mert rájöttem hogy 1-2 hónapra előre a dolgokat felesleges kitűzni mert annyi idő alatt folyamatosan változik minden, és ilyen kis idő alatt túl sok a változtathatási lehetőség, de ha 3-4 évre előre megfogalmazok 1-2 biztos célt, az oda vezető út alakulhat bárhogyan, a vége ugyanaz kell hogy legyen. És ezeket  a célok kitűzöm most! Nem holnap, nem jövő héten,nem halogatva... MOST! És ehhez tartani is fogom magam, elszánt leszek, motivált, kitartó, mert tudom hogy kellő alázattal, kitartással, valamint türelemmel és odaadással bármit elérhetek.
Amiben biztos vagyok: szögre akasztom az MMA kesztyűm, értelmetlen bele fogni újból, hiszen a képzettség nincs meg hozzá... hogy mikor térek vissza újra erre a stílusra az még a jövő zenéje, majd ha elértem a céljaim akkor visszatérek erre a témára.
De addig is: elsődleges célom, amelyet teljes összpontosítással fogok véghez vinni az nem más, mint a brazil jiu-jitsu tanulása, és a kék övfokozat megszerzése 3(!!!) év alatt!!
Valamint a versenyszerű sportolás mind fehér, mind majd kék övben is!
Ez az ami a legnagyobb cél, ami a jitsut illeti.
Ami más sportágakat illet... Döntöttem, és a földharc mellett döntöttem, de azt nagyon komoly szinten szeretném csinálni. Tehát ami a következő 3 évben még aktuális amellett hogy teperek a kék övért, és versenyzek, a következőt kell még tennem: kiegészítenem ezt a nagyszerű sportot azzal, ami a gyengéje. Ami nem más mint a dobások, hiszen földharcban hibátlan, de földrevitelben vannak hiányosságok. Igen, még szép hogy a jó öreg, Kanō Jigorō által kifejlesztett versenysportra, a Judo-ra gondolok. Nem véletlenül judo-nak hívom, nem pedig cselgáncsnak... Nos bárhogyan is alakuljanak a dolgok a magánéletemben, a tervem a következő lesz: a következő egy évben, tehát 2016. szeptemberéig kizárólagosan a brazil jitsura összpontosítok, annyi edzésben amennyit csak be tudok vállalni, majd utána beiktatni melléjük a judo edzéseket is heti 1-2 óraszámban, mint kiegészítő sportot, így felturbózni a földharc és dobó teknikámat. Szerintem versenyeket nagy előnyt tudna jelenteni. Valamint a maradék 2 évet amíg megszerzem a jitsu kék övet úgy eltölteni, hogy judoban is egy komolyabb övfokozatot elérjek, tehát néhány övvizsgát tenni ebből is. Tehát a két év alatt egy zöld öv megszerzése a cél, utána talán majd ezzel is tovább menve lehet fejlődni.
Ezek a terveim, és a céljaim a következő 3 évre, amiért szívvel-lélekkel küzdeni fogok, és el fogom érni őket!!!

OSS!