Szóval mi történt?

Majdnem hogy kereken 2 éve írtam az előző bejegyzésemet, amikor is boldogabb nem is lehettem volna, életem formájában voltam, az életem tökéletes volt, elkezdtem hatalmas reményekkel felkészülni a jitsu versenyre, úgy éreztem semmi sem állhat az utamba, nyerni fogok, minden a lehető legjobban fog alakulni mind a versenyen, a sportban, és az életben is. Nos, nem véletlenül mondja Ryan Reynolds a Deadpoolban: "Az élet hosszú szívás széria, és a boldogság csak ritka, rövid reklámszünet benne. Nekem egy jó kövér reklámszünet jutott, de legfőbb ideje volt, hogy folytatódjon a rendes műsor." Csak röviden, befejezem hogy hogyan alakultak a dolgok 2 évvel ezelőtt. A versenyre való felkészülés nagyon jól ment, biztos voltam benne hogy kihoztam magamból a lehető legtöbbet és ez az eredményeimen is meg fog mutatkozni. Hát nem így történt. Amikor elérkezett a verseny napja, fele annyi izgatottság sem uralkodott rajtam mint amit hittem, hogy fog. Szépen ment az érkezés, a becsekkolás, a várakozás. Mivel igazából a továbbiakban (legalábbis egyenlőre) nem kifejezetten sportcentrikusan szeretném írni a bejegyzéseket (később hogy miért), ezért csak tőmondatokban. A versenyen az első meccset el is buktam és ki is estem. Az ellenfelemmel csak rángattuk ide oda egymást 4 perc és kb 55 másodpercen keresztül, amiből még jó is kisülhetett volna ha ez így marad +5 másodpercig, mert akkor pontozással kellett volna hogy eldöntse a bíró hogy kit enged tovább. De az utolsó 5 másodpercben sikerült földre vinnie, akármilyen szar földrevitellel is az ellenfelemnek, de pontot ért. Így el is buktam az első meccset, indultunk is haza, nem érdekelt a további verseny. És egyátalán nem emiatt a negatív verseny tapasztalat miatt, de a következő hónapokban, a nyáron elkezdtem hanyagolni az edzéseket, mind a bunyót, mind a kondit. Éltem az életem, szerelmes voltam, buliztam, nem érdekelt nagyon más. Itt indult el még csak ugyan lassacskán az út a lejtőn, de ami hatalmasat gyorsított rajta az nem más volt, mint egy nyár közepi buli, amikor is az akkori barátnőm és társasága által életemben először drogot használtam. Kezdetben egy teljesen irányítható dolognak tűnt, ami sokkal jobb mint az alkohol, mind akkor, mind másnap (ugyanis nincs is másnap). Először 2-3 hónap telt el a következő használatig, majd már csak 1-1 hónapos szünetek voltak. Itt még, a nyár végétől 2-3 hónap elejéig sikerült visszatérnem a sporthoz, erőemelő edzésekbe kezdtem amik nagyon jól is mentek, de novemberben ennek is vége szakadt. Elkezdtek jönni, ömleni a problémák. Közben erőteljesen kezdett megromlani a kapcsolatom a barátnőmmel, teljesen elkezdett a személyiségem megváltozni, és az időközbeni Pestre költözés miatt egyre jobban elhatárolódtam a családomtól, az akkori barátaimtól. Erőteljes sebességgel megindultam a lejtőn. Viszont eredetileg ebben a bejegyzésben csak arról akartam írni röviden hogy mi történt a sport résszel 2 évvel ezelőtt, úgyhogy a részletes, életemmel kapcsolatos, lejtős történetet a következő bejegyzésben fogom elkezdeni taglalni, és a lehető legrészletesebben kiírni magamból. 

Nos jelenleg a blog címét, annak ellenére hogy rommá motivált sportolóként azért adtam, mert 20 évesen későinek éreztem a komoly sport elkezdését, a címet ebből fakadóan adtam, hogy nem késő elkezdeni harcolni még ekkor sem. Most kicsit átfogalmaznám a dolgot. A későbbiekben látható lesz, mennyi szar, szemét, megpróbáltatás, harc, küzdelem és döntés elé állítja az embert az élet. Az oldal címe nem csak a sportra vezethető le, hanem jelenleg sokkal inkább hogy soha sem késő elkezdeni a harcot az élet negatív oldala ellen. A rossz döntések, lelki bántalmak, betegségek, stressz, szorongás elleni harcot!

És én most hogy eljutottam egy olyan pontra ahol már korlátozva vagyok nap mint nap ezek miatt, elkezdem erőteljes harcomat ezek ellen a dolgok ellen, és napról napra az egészséges, boldog, harmónikus életre fogok koncentrálni, ezért fogok harcolni! Ez lesz az én harcom!